szólistái
Virtuózok
szólistái

Virtuózok

A Virtuózok – a világ első komolyzenei tehetségkutató műsora 2014-ben indult útjára. A Peller Mariann ötlete alapján született produkció hamarosan a közmédia legnépszerűbb műsora lett. Az elmúlt három évben a tehetségek bejárták a világot Pakisztántól kezdve Pekingen, Brüsszelen, Párizson át egészen New Yorkig, hogy csak néhányat említsünk. A Virtuózok produkció mellett mára olyan nagy nevek állnak, mint Molnár Levente és Miklósa Erika világhírű operaénekesek, de magukénak tudhatják Maestro Plácido Domingo támogatását is, aki úgy legutóbbi, budapesti koncertjén elmondta, az egész világon egyedülálló kezdeményezésnek tartja a Virtuózokat.

A tehetségek támogatására és segítésére a producer, Peller Mariann még 2014-ben megalapította a Kis Virtuózok Alapítványt, amely azóta is töretlenül hozzájárul ahhoz, hogy a műsorban megismert zenészek a lehető legkönnyebben járják végig a művészek által ismert rögös utat. Nem csak anyagi, de emberi értelemben is az a cél, hogy a tehetségek ne maradjanak magukra.